Cégünkről Konferenciák Szemináriumok Archívum Ügyfélszolgálat  
 
Bejelentkezés
Regisztrált e-mail cím
Jelszó
 
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

  « Rendezvénynaptár »


2012. május
HKSzCsPSzoV
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31
A Menedzser Akadémia alapítói olyan gazdasági szakemberek, akik naponta szembesülnek a tudásmegosztás szükségességével. Egyúttal azzal is, hogy a szakmai információ valódi haszna annak alkalmazhatóságában rejlik.
Szinte közhely, hogy a konferenciák, szemináriumok, előadások és szakmai napok annyit érnek, amennyit a résztvevők az ott elhangzottakból „aprópénzre” tudnak váltani. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az állandóan változó elvárásoknak a legnagyobb rugalmassággal feleljünk meg. Igaz ez a versenyszféra, és a közszféra valamennyi területén. Hitvallásunk, hogy egy szakember, vállalkozás, vagy bármilyen szervezet igazai versenyelőnye konkurenseivel szemben a folyamatos tanulás képessége. Mi ezért, és ennek szellemében dolgozunk.

Alapítóinknak a hazai és a nemzetközi képzésben, szakkönyvkiadásban, és gazdasági tanácsadásban szerzett tapasztalata garantálja, hogy ezeknek az igényeknek meg is tudjunk felelni.

Hogyan működik a Menedzser Akadémia?

Összegyűjtjük egy-egy szakterület legkiválóbb szakértőit, akik nem csupán kiemelkedő elméleti tudással bírnak, de képesek a gyakorlati ismeretek átadására is. Partneri kapcsolatot alakítunk ki a hazai vállalkozásokkal, valamint az önkormányzati és állami szereplőkkel, közintézményekkel: nálunk nem kérdéses, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők szakmai információs igénye éppolyan jelentős, mint a piaci szereplőké.

Folyamatosan figyeljük a gazdasági és társadalmi változásokat, aktuális és gyors információt szolgáltatunk a változó jogszabályi környezetről, amelyben partnereink dolgoznak. Mérlegeljük, hogy egy adott szakterületen felmerülő speciális kérdéseket tréning, workshop, nagyobb szabású konferencia vagy éppen egy kellemes hangulatú üzleti ebéd keretében érdemes megvitatni.

Szakmai műhelyünkben tanulmányokat, elemzéseket készítünk, amelyek kiegészítik az eseményeinken elhangzottakat.

Előnyök Önnek

A Menedzser Akadémia fő célja, hogy szolgáltatásainak igénybevétele minden körülmények között több hasznot, mint költséget jelentsen partnereink számára. Azzal, hogy Ön részt vesz akár egyetlen eseményünkön, egyúttal igénybe veheti tudásbázisunk szélesebb körű szolgáltatásait: hozzáférhet írásos háttéranyagokhoz, prezentációkhoz és az előadásokról készült videókhoz, továbbá kedvező feltételekkel vásárolhat gazdasági-jogi szakkiadványokat.

Hírlevél




Együttműködő partnerünk a

Menedzser Praxis Kft.